AVSE Logo   Telefon: 06 30 974 3754, 06 30 952 8728
Email: info@avse.hu
Ez már történelem. A Ganz-Mávag VSE kajak-kenu szakosztálya, mint előd
 
A Ganz Mávag kajak-kenu szakosztály őse az 1921-ben alakult gyári cserkészcsapat vízi őrse volt.
A lelkes fiatalok a hajógyár külön műhelyében gyártották maguknak a sportololásra alkalmas hajókat.
Ganzos versenyzők először az 1937-ben a Margitsziget körül rendezett szigetkerülő versenyen álltak rajthoz.
A hosszú évtizedek alatt számos nemzetközi siker született.
Pfeffer Anna két olimpiai ezüstérmével a mai napig a szakosztály legeredményesebb versenyzője.
Czink György 1961-ben Európa Bajnok lett, de kíváló eredmények fűződnek Kulcsár János, Székffy Géza, Domonkos János, Ligeti László nevéhez is

Az utolsó „Ganzos” tíz év
 
Sajnos a minőségi munkához a minimális feltételek sem voltak biztosítva.
Visszaemlékezve, hihetetlennek tűnik számunkra, hogyan tudtunk dolgozni, hitet és lelkesedést adni a versenyzőinknek az edzések elvégzéséhez. A rossz körülmények érzékeltetése kedvéért engedtessék meg, hogy néhány példával éljünk. Az egyetlen helyiség, ami felett a kajakosok diszponáltak, az a mostani női öltöző volt (16m2). Ott öltöztek a különböző korú és nemű versenyzők (természetesen felváltva), és ott tartottuk a kondi edzéseket is a szekrények elhúzása és a szerek udvarról történő becipelése után.

A versenyre utazást egy széthullás előtti állapotban lévő Robur teherautóval oldottuk meg, aminek a tulajdonjogáért a szakosztály versenyzői, edzői és versenyzői két hétig dolgoztak egy gyártelep kitakarításán. Saját pénzén utazott mindenki a versenyre. Támogatás nem volt. Ott aludt és evett mindenki, ahol tudott.
Visszagondolva mégis szép idők voltak a problémák ellenére is.

1994 ben a Ganz Mávag gyár megszűntette a kajak–kenu szakosztályát.
Minden ézség ellenére, méltán lehettünk büszkék szakosztályunk versenyzőinek eredményeire. A nemzetközi sikerek mellett az utánpótlás nevelésben is hatékonyan tevékenykedtünk, hiszen több versenyzőnk a serdülő válogatott tagja volt, a nemzeti bajnokságban pedig számos dobogós helyezés fűződött a nevünkhöz.
 

Megszületik az AVSE
 
Egyesületünk (Irmai István vezetésével) 1994-ben a Ganz-Mávag VSE kajak-kenu szakosztály telephelyén alakult, de nem jogutódként.

Célunk a megalakuláskor, hogy elődeink és a saját, közel egy évtizedes munkánk és a szakosztály hagyományai, eredményei ne vesszenek kárba.
Telephelyünk a Téli kikötő bejáratánál, a XIII. ker. Meder u. 12.sz. alatt található.
A hagyományokra való tekintettel a mai napig "Ganz-csónakház"-ként ismeri mindenki.

Újonnan alapított egyesületünkben megindult a munka az életben maradásért. Meg kellett vásárolni a sportoláshoz szükséges felszereléseket (hajó, lapát, stég, motorcsónak, stb), bérleti díjat kellett fizetni az addig használt ingatlanért (amit a régi versenyzőtársaink kétkezi munkával építettek), és az edzők is honorárium nélkül végezték munkájukat.
Néhány nagyon kemény és nehézségektől nem éppen mentes év után az egyesületünk megerősödött. Támogatói köre megnőtt, versenyzői állománya gyarapodott. Gazdálkodása pozitív irányba mozdult. A versenyzők eredményei kiválóak lettek, így gondolkodhattunk újabb szakmai feladatokon. Főállású edzők kezdtek dolgozni a versenyzőkkel, folyamatosan fejlesztjük sportfelszereléseinket és kismértékben megváltoztattuk a vezetői gárda összetétele is. Minden feltétel adott volt a további fejlődéshez.

 
Névadó szponzoráció
 
2006-ban névadó szponzorként támogatói szerződést kötöttünk Hódy Kálmán hajóépítő mesterrel és az egyesületünk nevét a kajak-kenu szférán belül Hódy-AVSE névre változtattuk. Két éven keresztül viseltük a Hódy nevet, majd a 2009-es szezonra változott az Egyesület névadó támogatója.

Bakó Zoltán egykori világbajnok kajakos, a Bakokayaks Kft. tulajdonosa világszínvonalú versenyhajókkal támogatja Egyesületünket, így versenyzőink már csapathajókban is minőségi kajakokban versenyezhetnek. Egyesületünk kommunikációs neve BAKOKAYAK-AVSE lett.

A 2009-ben elért eredményeknek köszönhetően 2010-ben ismét bővül névadó támogatóink köre. A BOMBA energiaital nevét vehetjük fel a Büki Üdítő Kft. jóvoltából. Nevünk BAKOKAYAK BOMBA-AVSE re változott.

A BOMBA támogatásának megerősödésével, valamint a FÉMALK hosszú éveken át tartó kiemelkedő anyagi szponzorációjának köszönhetően az Egyesület anyagilag biztos lábakon állt, fejlődött, fejlesztett. Kommunikációs nevünk egészen 2019 -ig FÉMALK BOMBA AVSE volt. Sajnos a 2020-as virushelyzet aláásta névadó támogatóink költségvetését, ezért visszavonták támogatásukat, így két fő szponzorunk áll az Egyesület Mögött az idei szezonban, az INTERÉPFU és a HUNOIL. A 2020 –as idényben az Egyesület AVSE ként szerepel a versenyeken.

Egyesületünk tevékenységei
 
Egyesületünk alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozik, de az utóbbi évek nemzetközi sikerei alapján az ifjúsági korosztályból kiöregedett versenyzőinket tovább menedzseljük a felnőtt korosztályban. Eredményeinknek köszönhetően az utóbbi években megerősödött az Egyesület támogatói köre, hozzájárulva működési költségeinkhez.

A vízitelep elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy az AVSE jelentős szerepet vállaljon a XIII. kerületben élő fiatalok sportoktatásában és nevelésében.

 
 
Vízitelepünkön az alábbi szolgáltatások vehetők igénybe:

•Verseny, valamint szabadidősport gyermekek és felnőttek számára
•Hajótárolási lehetőség
•Vízitúra felszerelések bérbeadása és értékesítése.
•Hajószállítás vízitúrára
•Vállalati sportnap szervezése, lebonyolítása

•Sárkányhajó bérlés, programszervezés.
•Nyári napközis táborok szervezése, lebonyolítása

A vízitelep megközelíthető a 3-as metróval és a 4-es autóbusszal. (1138. Budapest Meder u. 12.)

Egyesületünk szakmai céljai
 
Egyesületünk célja egy vízisportra épülő bázis üzemeltetése, ahol sportolási lehetőséget kínálunk minden érdeklődő számára

•A korosztályos utánpótlás országos bajnokságokról és felnőtt magyar bajnokságokról rendre szállítják versenyzőink a bajnoki címeket és a dobogós helyezéseket.
Az elmúlt tizenöt év komoly nemzetközi sikereket hozott Egyesületünknek. Válogatott sportolóink először az utánpótlás korosztályban előbb EORV majd ORV érmekel tértek haza a versenyekről , U23 majd felnőtt korosztályba lépve Európa bajnokságokon, világbajnokságokon, olimpián értek el csodálatos eredményeket. Az AVSE folyamatosan ad versenyzőket a korosztályos utánpótlás, és a felnőtt válogatottak részére.

•Jelenleg legnagyobb feladatunknak tekintjük az ifjúsági korosztályból kiöregedő versenyzők tovább menedzselését. A TFSE kajakszakosztályában, amelyet szoros együttműködésben üzemeltetünk az AVSE-vel, lehetőségünk van a versenysport és az egyetemi tanulmányok összeegyeztetésére. Egyesületünk vezetősége szerint ez a jövő útja, a sportban a leginkább veszélyeztetett korosztály átvezetésére a felnőtt mezőnybe. Várjuk azon versenyzők jelentkezését akik ezt az utat választanák sportpályafutásuk, és tanulmányaik folytatására!

•Az általános iskolai oktatásban célul tűztük magunk elé a rekreáció (sportos életmód) és ezen belül a vízisportok bevezetését a tantervbe. Több kerületi iskola vesz részt nem emelt szintű, de tantervbe épített testnevelés óra keretén belül történő vízisport oktatáson.

•A szabadidő sportolók programjainak szervezésére egyre nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni. Új, szabadon bérelhető hajókat vásárolunk, kultúrált öltözési lehetőség kialakításán dolgozunk és rendszeres programszervezéssel, edzésvezetéssel és tanácsadással szeretnénk tagjaink rendelkezésére állni. Két sárkányhajóval rendelkezünk, melyekben igény szerint csapatedzéseket, vagy céges csapatépítő tréningeket vezetünk.

 
© 2007 SIRP Kft